2016. december 3., szombat

Ideje bemutatkozni

Sziasztok.
Eddig szinte mindegyik szerkesztő társam már bemutatkozott valami kis szösszenettel, amit saját maga írt meg és az igazat bevallva én is ezt tettem csak egy kisebb szomorú bemutatkozással. Igazából egy novellával köszöntenélek titeket hisz tőlem is lehet majd rendelni novellát, de nem csak novellákkal fogok előbukkanni. 
Szerkesztést ne várjatok oltári béna vagyok! (nem vicc)
Kritika, novella és trailer készítés, de az utóbbiban csak besegítek. Meg, ha ihletek kapok valamihez akkor még más kis szösszenettel fogok jelentkezni. Nem lövöm le a poénjaim mik azok, de lehet sejteni. 

Jó olvasást ehhez a kissé szomorkás novellához amivel bemutatkoznék nektek. Lesznek még boldog novellák is ne parázzatok meg hát amit rendeltek. 

Eva H. xx

Az utolsó szó


Összeszorított fogakkal álltam a sír előtt és próbáltam összeszedni a gondolataimat mit is mondhatnék neki ami mindent összefoglal amit érzek. A szavak amiket kimondhatnék egyszerűen nem tűnnek helyén valónak és ahelyett inkább szomorúan lehajtom a fejem míg az arcomon végig kúszik a sokadik könnycsepp hisz amióta felhívták a hírrel nem telik el úgy nap, hogy ne sírjam el magam. Amikor a koporsóra pillantok úgy érzem, mintha csak aludna és perceken belül mosolyog aztán morgolódva felkelne miszerint nem főztünk neki kávét, de aztán meghallom nagymamám keserves hangját aki a koporsó mellett térdelve nézi fiát így eszembe jut, hogy sose fog felébredni. Soha. A "soha" szó egy nagy kijelentés, de mikor kimondod nagy fogalommal jár.
-Drágám. - Hallottam meg a hátam mögül annak a férfi hangját aki maradt nekem az életemben, az a férfi akit férjemnek és gyermekem apjának hívhatok. Kezét a vállamra helyezte így rápillantottam és megpillantottam öt éves kislányunkat a karjában aztán csak bólintottam így a nagymamámhoz léptem aki rám nézett és a segítségemmel felállt. Még egy utolsó pillantást vett a fia felé aztán belé karolt és arrébb állva vártuk, hogy a koporsót két erős férfi - aki a temetőben dolgozik - az oldalán megfogja és a ravatalozóból kivigye aztán elinduljunk édesapám utolsó sétájára.
A nagymamámmal szorosan a koporsó mögött hallattunk és míg hátra betették a koporsót próbáltam nyugtatni, de sikertelenül, mert mikor a vendégekre pillantottam az én szívem is összeszorult és éreztem ahogy minél több könnycsepp csordul végig az arcomon. Hihetetlen, hogy ennyien eljöttek, egyáltalán nem számítottam erre azt tudtam, hogy az apám sok embert ismert a munkája miatt, meg persze azért, mert jó ember volt és mindenkivel próbált nagyon jó viszonyban lenni. Még a szomszédjai is eljöttek.
Az autó lassan ment előttünk és mivel mi vezettük a sort egyszer-egyszer hátrapillantottam Andrew-ra és a lányomra akik szorosan mögöttünk sétáltak, és mögöttük jött a tömeg akik amikor rám pillantottak csak lehajtott felel néztek rám. Rokonok, barátok és szomszédok. És még olyan ismerős is találtam akit talán, ha egyszer láttam még kislány koromban. Az, hogy ennyien eljöttek arra emlékeztet milyen jó ember volt!
A kiásott gödör egy nyárfa alatt található ez egy különleges kívánság volt tőle vagyis annyit jelent, hogy mikor süt a nap akkor se égjen le. Furcsa kívánság, de megérdemli. Mindent megérdemel. Ő nevelt fel egyedül mivel anyám, illetve a felesége a szülés után meghalt így én csak apám meséiből ismerem az anyám aki elméletileg olyan, mint én mégis mikor tükörbe néztem külsőleg apám vonásait találtam meg magamon. Barna, hosszú, dús hajam olyan, mint apám haja mikor még fiatal volt és a sötét barna szemem néhol már fekete szemem szintén apám külső vonása. Mikor apámnak elmondtam ezeket a hasonlatokat ő csak kinevetett és mosolyogva azt mondta, hogy belsőleg vagyok olyan, mint az anyám bár ebbe is vitatkozhattam volna vele, de mivel sose ismertem az anyám ezt nem tudhattam csak azt tudom amit átéltem és láttam. A látás egy gyönyörű és borzalmas dolog.
Amire feleszméltem a két fiú kiemelte a kocsiból a koporsót és a a gödörbe csúsztatták, vagy mi fene. A kis kocsin lévő koszorúkra néztem amiket a fa tövében helyeztek mivel míg a pap folytassa a gyönyörű beszédét, ők majd elkezdik betemetni a koporsót.
-Várjanak - szólt bele nagymamám aki elhúzta tőlem a karját és a gödör felé lépett így rögtön mellé ugrottam, hogy megfogjam a karját, de csak elrontatta tőlem és a gödör szélén leguggolt aztán a kezét a szájára helyezte. -Kisfiam. - Suttogta alig hallhatóan és a szemeimet behunyva csordult végig az arcomon egy újabb könnycsepp és felidéztem az utolsó pillanatot amit vele töltöttem. A halála előtti napomon munka után mentem Sophia-ért aki épp nagyapját verte meg kártyában, persze apu hagyta nyerni, de ezt sose vallotta be. Csodálatos nagypapa. Észre se vettem, de mikor feleszméltem a nagyi mellett guggolt akit a kezeimmel megtartottam míg elővett egy kis zacskót a táskájából, mikor jobban megnéztem mit vett elő rámosolyogtam. -Szeretlek - suttogta aztán a gödörbe öntötte a a zacskó tartalmát ami elszóródott a koporsó között. Ezután a segítségemmel felegyenesedett és egy váll simítással arrébb állt sőt mikor felszerettem volna állni könny áztatott arccal megrázta a fejét egyből rájöttem mit akar, azt akarja, hogy elbúcsúzzak tőle.
Sóhajtva lenéztem a koporsóra és elképzeltem ahogy felnyílik és apám mosolygós arccal néz rám kérdezve, hogy "mi ez az egész", de ez csak képzelet. Nem tudom mit mondhatnék neki, illetve nem tudom, hogy kezdjem hisz annyi mindent mondhatnék neki, de olyan sok dolog van, hogy nem tudom mivel kezdjem és, hogy mondjam. Felnevelt, elviselte a korszakaimat és mindig mellettem állt, minden amit átéltem az ő támogatásával sikerült. Hogy képes az ember a saját apjától búcsút venni? A szülőjétől. Ha ő nem fogja meg a grabancom és mondja el a véleményét azokról a dologról amik rossz döntéseket hoztam akkor most nem ez az ember lennék aki most vagyok. Akkor most nem lenne mellettem a férjem akit szeretek, akihez apám adott át és akitől született meg a csodálatos kislányom vagyis apám büszkesége.
-Szeretlek apa - nyögtem ki egy épp kézláb mondatott ami többet jelent egy köszönetnél, vagy egy hosszú szövegnél. Mindig a szüleim lesznek a hőseim még úgyis, ha az anyámat nem ismerem, de az apám bemutatott neki, sokat köszönhetek az öregemnek akinek örökké a kis hercegnője leszek és aki nekem örökké a hősöm lesz. A hősöm akinek a szuperhős köpenye a rózsaszín, állatos plédje van és akinek a különleges képessége, hogy egy nap több dolgot megtud csinálni csak azért, hogy mindenem meg legyen amire szükségem van, na és persze azért, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Az utóbbihoz nagyon értett.
Felegyenesedtem és egy utolsó pillantást vetettem a koporsóra aztán összeszorított fogakkal léptem vissza nagymamám mellé aki egyből magamhoz öleltem. A mamám épp, hogy a vállamig ér bár már addig se, de valójában régen magasabb volt. A pap folytatta a beszédjét míg a két fiú be nem fejezte a gödör beását így már csak fából készült sír felíratott szúrták a földben amin édesapám neve, illetve a születési évétől eddig az évig van írva. A sír közepére a fához állítottak egy képet róla amin természetesen mosolyog hisz nagyon kevés kép van róla amin mosolyog. Nem a fényképezőgép embere amúgy is a mosolya és a nevetése élőben a legszebb, nem képen.
Ezek után a pap a nevünkbe mindenkinek köszöntetett mondott, hogy eljöttek míg a fiúk elvégezték az utolsó simításokat, ami annyiból állt, hogy a sír köré tették a koszorúkat. Mindegyik koszorú fehér virágból, vagy valami vörös, bordó virágból állt és mindegyik koszorún egy szalag díszelgett amin egy-egy kedves szöveget írtak és hozzá a család nevet. Az összes koszorú csodálatosan meseszép most biztos boldog lenne, ha látná hisz férfi létére mindig elítélte a művirágokat így mindig azzal viccelődött, hogyha valaki művirágot mer a sírjára tenni akkor fel kel és felpofozza az illetőt. Most legszívesebben odatennék egy művirágot csak azért, hogy felkeljen és újra láthassam, az se érdekelne, hogy pofont kapok csak látni akarom újra. Utoljára. Annyi mindenről kéne még beszélnem vele, annyi mindent kéne még átélni, de mégse teheti. Már csak abba reménykedek, hogy létezik az a bizonyos felhős mese igaz és tényleg fentről figyel mosolyogva.
-Gyere mama - néztem kedvesen a nagymamám felé, de ő kirántotta a kezét a kezem közül és megrázta a fejét.
-Egy perc - kérte mire bólintottam és Andrew-ra néztem aki csak bólintott aztán a kezemben adta a lányunkat aki átkarolta  a nyakam úgy kapaszkodott belém. A tömeg után mentem persze még hátra pillantottam egyszer-egyszer édesapám sírjára, de aztán nagynéném illetve apukám nővér csapódott mellém.
-Minden rendben lesz, Molly - simította meg a vállam egy mosolyt erőltetve az arcára, de nem tűnt túl őszintének a könny áztatott szemével. -Ő is azt akarná, hogy boldog légy - ezek a bizonyos "ő is ezt akarná" mondatok az őrületben kergetnek. Honnan tudják, hogy ezt akarná? Nem látnák a fejében, nem tudják mi zajlik le benne most, vagy mi zajlott le benne az utolsó napjain. Egyáltalán nem tudják mit akar csak nyugtatásképen akarják ezt beetetni magukkal, de engem nem tudnak átverni. Persze azt akarja, hogy boldog legyek ezt nem tagadhatom, de ilyen pillanatban még ő se várná el, hogy felhőtlenül mosolyogjak és nevetgéljek. Még nem.
-Köszönöm Jenny néni - néztem felé kedvesen egy kisebb fajta mosolyt eresztve felém aztán csak bólintva magához húzott. Meglepett az ölelése hisz Jenny néni ritkán látogatott minket és akkor se volt az a nagy ölelős fajta mégis látom rajta most nagyon maga alatt van, talán rájött, hogy túl kevés időt töltött az öccsével. Az élet kegyetlen.
-Megnézem anyut - húzódott el megtörölve a szemeit mire bólintottam és kifújva a levegőt folytattam az utam míg ki nem értem a temetőből. Amint kiértem szürke Ford kocsinkat kerestem ami rögtön első helyen állt a parkolóban.
Szabad kezemmel a kis táskámból előkotortam a kocsi kulcsom és a gombbal kinyitottam aztán visszahajítottam a táskámban, és az anyós ülés oldalán lévő hátsó ajtót kinyitottam ahol a gyermekülés volt megtalálható. Egy hamiska mosollyal behelyeztem Sophia-t aki nagy barna szemeivel kémlelt.
-Anyu - szólalt meg halk, bársonyos hangon mire kérdőn ráemeltem a tekintettem. -Hol van a papa? - kérdezett rá elkomorodtam és mindkét kezemmel megtöröltem az arcom aztán csak megráztam a fejem és a biztonsági övvel bekötöttem.
-Itt van melletted. Vigyázz rád bogaram - csókoltam meg a homlokát mosolyogva mire a gyerekülés mellőli ülésről elvette a plüss maciját amit magához ölelt. -Szeretlek - mosolyogtam rá és egy puszit küldött aztán becsuktam a kocsiajtót aztán felegyenesedtem és Andrew lépett mellém.
-Hol a nagyi? - kérdeztem ahogy mellém ért és a kezeit a derekamra helyezte úgy húzott magához közelebb.
-Rendben lesz - ajkait a homlokomhoz nyomta míg én átkulcsoltam a kezeimet a nyaka körül és belebújtam a vállában míg ő egészen átkarolta a derekam.
-Miért mondja ezt mindenki? Ő nincs itt - suttogtam a vállában ami hatására elhúzódott és az egyik kezét lefejtette rólam, hogy az állam alá nyúljon. Belenéztem égszín kék szemeiben ami teljesen eltérő, mint a lányunké az egyetlen egy dolog amit tőlem örökölt Sophia az a szemem színe.
-Mert szeretünk és ő is szeret - válaszolt mire lehajtottam a fejem, de a kezével ismét felemelte. -Mit mondott neked utoljára? Mond el. Kérlek - tudtam, hogy valamikor visszatér a témára már a temetés előtt is ezt kérdezte, de nem akartam róla beszélni, mert ha arra gondolok akkor felfogom, hogy az volt az utolsó mondanivalója nekem. Az utolsó apai tanács amit mondott, az utolsó .. -Mi volt az utolsó szava hozzád, kedvesem? - újra feltette a kérdést és csak megráztam a fejem, nem akarom. Nem, ennek nem így lehet vége, ez csak egy rossz álom amiből mindjárt felkelek és apám ott lesz mellettem, hogy mosolyogva magához öleljen és visszaringasson az álomban. Ez az egész ami most történik csak egy rossz álom, csak egy álom.
Erőt véve magamon és sóhajtva ráemeltem a tekintettem hisz észre se vettem, hogy ez idő alatt behunytam a szemeim.
-Azt mondta, hogy - megakadt a szó bennem míg aprócska puszikat nyomott az arcomra ezzel biztatva. Nem tudom miért, de a puszijai erőt adtak nekem, hogy kibökjem amit eddig magamban tartottam. -Azt mondta, hogy az aznapi ingem borzalmas és legközelebb kidobja a kukában, ha felveszem - böktem ki és leráztam magamról a keze melegét, hogy lehajtsam a fejem, ez volt az utolsó gondolata hozzám aztán már csak két puszi után elköszöntünk. Ennyi. Az utolsó apai tanácsa az öltözékemhez szólt sőt szólt, jobban mondva a régies ingemhez ami tényleg szörnyű, de nem az a lényeg. Az apám nem egy "szeretlek" szót mondott, vagy valamit, nem ő az ingemet szólta el. Semmi más, ez volt az utolsó szava.
Egy nevetés zökkentett ki a gondolataimból így maga elé néztem és Andrew illetve a férjem szó szerint kinevetett.
-Ennyi? Az apád az utolsó perceiben leszidott - csókkal zárta a szavait, de indulatosan ellöktem magamtól. Ez nem vicces, ez.. szavakkal le nem írható dolog.
-Nem vicces! Még egy szeretlek szót se mondott, semmit. Ez borzasztó, mintha - nem fejeztem be mivel Andrew a mellkasára húzott és észre se vettem, hogy a szemeimből patakokban folytak a könnyeim. Ismét visszaestem a menthetetlen állapotomban mikor csak bömbölök, mint egy kisbaba.
-Sh - kezdett elcsitítgatni miközben a hátamat simogatta aztán felemeltem a fejem és szipogva megráztam a fejem. -Ez is az bizonyítsa, hogy mennyire szeretett - micsoda? Hogy bizonyíthatná ez az utolsó inges sztori, hogy szeretett? Nem értem. -Azért mondta ezt, mert nem tudott tőled elbúcsúzni így inkább viccesen oldotta meg. E közé rejtette el a bizonyos szeretlek szót - keze az arcomra tévedett és lesimította a könnyeimet aztán az orrhegyére egy csókot nyomott. -Szeretet téged, mindennél jobban - biztosította ismét mire bólintottam aztán ismét a mellkasára helyeztem a fejem és behunytam a szemem. Újra felidéztem az utolsó emlékem vele amikor Sophia-ért mentem, az utolsó napot mielőtt ... Tudjuk mi történt.


„Drágám ez az ing borzalmas, ha legközelebb felmered venni saját magam dobom a kukában.”

2016. augusztus 20., szombat

Filmajánló (+egy rövid bemutatkozás)

Sziasztok!
Én is új szerző lennék itt, mivel NiSzi párunkat felvett, ezért egy kis újítás is következik majd nemsokára. Hol is kezdjem? Első posztom lesz, ahol egy nagyon édes filmet fogok ajánlani, és elmondani ról a véleményemet.
Figyelem: néhol spoilert tartalmazhat
Ezen kívül lesznek még megnyilvánulásaim, és lehet tőle rendelni fejlécet, design átalakítást, összetett képeket, kritikát..stb. Minden információ ki lesz írva hamarosan! 

A kis kedvencek titkos élete

Igen megnéztem 16 éves létemre, igen a 32 éves nagynénémmel.
Minden ott kezdődött, hogy január körül átküldte nekem a film előzetesét, de akkor még csak franciául volt fent az interneten, ezért egy mukkot sem értettem belőle, de magával ragadott. Egyszerűen nem bírtam betelni velük és akkor megegyeztünk kedves rokonommal, hogy együtt nézzük meg. Így is lett, a premier napján mentünk el és majdnem le is késtük. (családi vonás)
Egy amerikai családi vígjátékról beszélünk, amit hat éven felülieknek ajánlanak. Az első előzetesből még nem esett le, hogy ugyan mit fognak levetíteni majdnem másfél órán keresztül, és ahogy közeledett augusztus negyedike, nem voltam benne, hogy izgalmas lesz, de basszus, olyan cukik.
Végül sikeresen elfoglaltuk a helyünket, mellettem egy körülbelül hét-nyolc éves fiú ült az anyukájával, míg nagynéném mellett egy körülbelül ugyan annyi idős kislány, bár tudtuk, hogy ez lesz, viszont meglepődve fogadtuk, hogy tinédzserek és felnőttek is gyerekek nélkül választották ezt a filmet.
Tehát elkezdődött, egy kisfilmet adtak le előtte a Minyonokról. Sírás, hogy mennyire idióták és egyszerre édesek azok a lények, végig röhögtük és úgy voltam vele, hogy már csak azért is érdemes volt elmenni. Aztán elkezdődött. Max a főszereplő kis kedvenc jó kapcsolatot ápol a gazdájával, aki egy nap egy másik kutyussal tér haza, aki amúgy inkább egy medvére hasonlított, Duke egy barna kutyának álcázott kis medve volt, mármint én így hívom. Eleinte nem volt szimpatikus, csak a végére lopta be a szívembe magát. Egy idióta srác vitt el vagy tizenöt kutyát sétálni egyszerre, közben pedig le sem tojta az egészet és persze két főhősünk megszökött egy kis vita miatt. Ment a versengés, hogy ki távozzon a lakásból. Na és akkor ennél a pontnál kezdődött el igazán. Nem fogom elmondani az egészet, nehogy lelőjem a poént, így a végét sem mondom el.
Tudni kell rólam, hogy amúgy tökmindegy, hogy milyen filmet nézek, az összesen bekönnyezek. Nos, ezzel sem volt másképp. Majdhogynem öt percig tartottam vissza a könnyeimet, közben a torkom szorított, de olyan megható lett.
Páran úgy gondolják, hogy ez a film túl erőszakos a gyerekeknek, de szerintem nem. Oké, lehet volt benne pár olyan jelenet, de szerintem ezzel csak érdekessé tették, merthogy a mellettünk ülő gyerekek végig nevettek rajta és nem úgy néztek ki, mint akik lelki traumával távoztak volna.
A kedvencem Pajti volt, az a semmit mondó arc, amivel közlekedett olyan vicces volt, pedig nem is volt nagy szerepe, de nagyon megszerettem. De ott volt Chloe a macska, akinek a falánksága ugyan olyan, mint az enyém és Gidget, akit mintha felhúztak volna és csak pörög, a Hógolyónak elkeresztelt nyusziról ne is beszéljünk, haláli egy karakter. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy mindegyik kis kedvencnek külön "személyisége" volt.


Az egésznek volt mondanivalója, hogy nem szabad első látásra ítélkezni, ami szerintem a mai világban nagyon nagy gond, hisz mindenki a külsőről dönt, és nem akarja megmásítani az első véleményét. Persze e mellett ott volt tanulságnak, hogy a barátokra számíthatsz és csapatban könnyebb az egész. Én nagyon jókat kacagtam azon a másfél órán, néha már attól folyt a könnyem.
Hihetetlennek tartom, hogy valakiben ekkora fantázia legyen, mint az írókban. Tehát, kinek jutott volna eszébe egy ilyen film?
Én minden korosztálynak nagyon ajánlom, hiszen hihetetlenül aranyosak és nagyon jó kis film.
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, ha még nem láttátok, mindenképpen érdemes egyszer megnézni! :)

Előzetes:
(Imádtam Chloe hűtős jelenetét, magamra emlékeztetett :DD)


Ha láttad már, akkor neked mi a véleményed róla? Ki a kedvenced?


EsmeeH.
                    

2016. augusztus 14., vasárnap

Sport legendák másképp


Sziasztok ! Most egy sportokról szóló posztot hoztam nektek erre a sportos nyárra tudjátok  foci vb meg olimpia is . Összeszedtem nektek a legőrültebb  legrégebbi és a legjobban fizetőket. Nézzük is  :


A  legőrültebbek:


1 . World Pea Shooting Champioships  :


 Avagy borsó köpő bajnokság  . Pályafutását vásári mulatságként kezdte azonban 1971 óta világbajnokságokon mérhetik össze borsó köpő „tehetségüket” az emberek .  A legelvetemültebb versenyzők külön nemesítenek fajtákat hogy minél jobb aerodinamikával rendelkezzen és nagyobb sikerrel találja el a céltáblát .Ha felkeltette az érdeklődésed jó hírem van nem is kell olyan messze utazni a VB-re hiszen az Angliai Witchambe várják a jobbakat .



2. Extrém vasalás 


Ezért a „szuper” feltalálásért a brit Phil Shawnak ad hatunk hálát becenevén „gőznek” . Phil hobbija a hegymászás , így mikor nem volt kedve vasalni otthon ezt a kirándulása közbe ejtette meg . Ha elcsábulnátok egy extrém vasalásra a szórakozz rendezetten mozgalomhoz csatlakozzatok .



Vissza a kezdetekhez..:


Az első feljegyzett győztes Koroibosz volt méghozzá rövid távfutásban . Hogy miért pont négy évente ?Minden 49. vagy 50. teliholdkor rendezték meg  ami mindig júliusra vagy augusztusra esett . A régebbi szabályok szerint a versenyzők és a nézők sem viselhettek semmilyen napellenzőt a tikkasztó nyári forróság ellenére sem . A sportágak melyekkel az ókorban nyerhettünk volna a pentatlon (5 tusa) ökölvívás futás birkózás , fegyveres futás .


És ezeket válasszuk a megszeretnénk gazdagodni ..:


Az első Tiger Woods aki 105 000 000 dollárs jövedemből él amit össze golfozik . Őt egy amerikai ökölvívó követi Floyd Mayweather . A nemzeti sport szerint mindössze az ötödik helyen rúgta a bőrt David Beckham . Beckhamet egy kosárlabdás illetve egy golfos is megelőzi


2016. augusztus 10., szerda

Könyv ajánló - J. L. Armentrout-Obszidián

Hey!
Egy könyv ajánlóval készültem most nektek. Ez az Obszidián lenne a Luxen sorozat 1.kiadása. Barátnőm régóta nyaggat, hogy olvassam ki, és most rávettem magam. 

Eddig a 14. Fejezetig jutottam el.
Tetszett nagyon az elején az a mondat, hogy: "Családomnak és barátaimnak. Úgy szeretlek benneteket, mint az édességet."
Ezen jót nevettem, magamra emlékeztetett.
Deamon Black tipikus rossz fiú, akit jobb lenne kerülni, mégis izgat benne valami. Igen, ez tipikus szereplő személyiség. Viszont. Az a szintű pimaszság van benne, amitől még nekem is kedvem támadna alaposan megverni, nem hogy Katynek. Egyszer cuki, egyszer pedig tapló. Jobb, hogy így az elején a bunkó énje nagyobb, mert a cuki, kedves énje nekem valahogy unalmas. Olyan..semmilyen.
Dee, Deamon húga. A lány tele van energiával és kedvességgel, ami valljuk be jót tesz annak a városnak. Ennek a könyvnek. Katy kissé -nagyon- unalmas személyiségének meg még inkább.
Katy Swartz, a főszereplő lány, akinek a szemszögéből íródik az egész. Ezt is sablon szereplőnek mondanám. Könyvmoly, túlságosan szégyenlős, magának való lány. Barna haj, és nem túl modellalkat. Egyedül a szürkének leírt szeme, ami különleges. Najó, meg még a hihetetlen nagy makacssága.
Magában a sztori úgy érzem csak most fog kialakulni. Katy kezdi észrevenni, hogy valami tényleg nincs rendben ezzel a családdal, nos épp ideje észrevenni. Erre Ash is rásegít az ostoba megjegyzéseivel és viselkedésével, aki a történet libáját alakítja, hisz mindig kell egy ilyen szereplő is. 
  Komolyan elgondolkodtató, hogy J. L. Armentrout ép elméjű e. Tényleg Daemon az, ami? (Nem lövöm le a poént nem mondok semmit, hogy mi) Mindenre számítottam igazából de Erre nem. 

Harmincadik fejezet.
Ami történt Hihetetlen. Még ha 2 oldalt újra is kellett olvasnom, hogy fel is fogjam.
SPOILER!
Az első csókra komolyan 327 oldalt kellett várnom? Ráadásul Daemon ott hagyja rögtön? Hát, istenem..
Fogalmam sincs jelenleg, hogy mi van köztük most, de kezdek nagyon kíváncsi lenni erre az egészre. Már a 2. Csók is megvolt még sincs semmi. Ez már butaság.
  Oké, végeztem. Behalok. Ez így érdekes vég, de bekell valljam, nagyon tetszik.
Volt pár rész a végén, ami Daemon szemszögéből volt. Komolyan sokkal jobb volt így. Sok minden világos lett, hogy Daemon miért volt olyan ellenséges Katyvel.
És persze még volt az Ónixból a 2. Luxen kötetből pár fejezet. Ezzel csak az lett elérve, hogy biztos, hogy kiolvasom azt is. 

Hogy őszinte legyek nagyon jól esett újra könyvet olvasni. Körülbelül egy éve, másfél éve nem olvastam könyvet csak blogokat. Hihetetlenül jól esett mint az agyamnak, mint a lelkemnek, nem ez lesz az utolsó könyv, amit mostanában olvasok.
  Remélem tetszett ez a véleményezés, elnézést ha néhol zavaros, de 3 nap alatt, ahogy kiolvastam, ha volt valami új élményem, véleményem a könyvről mindig írtam hozzá egy picit. És azt is sajnálom, hogy rövid lett.
  Valószínűleg lesz még ilyen, ha szeretnétek írjatok véleményt, akármit. :) 

Pussz NiSzi


2016. július 30., szombat

Újrakezdés

Sziasztok!
Nagyon eltűnt mindenki erről a blogról, pedig az elején nem így terveztem mikor megnyitottam. Nos, most szeretném újrakezdeni. Kicsit másabban, mint eddig, hisz vettem-adtam is.
Elvettem a kritikákat úgy gondolom én nem érnék rá, belefáradnék, más meg ugyan így lenne, hiába az első nagy lelkesedés.
A fejléc készítés egyenlőre Inaktív, amíg nem találok rá megfelelő embert.
Trailert én is szívesen vállalok, remélem majd más is ha csatlakozik hozzám.
Újdonság annyi lenne, hogy rendelhettek novellát a Rendelés menü pontban leírtam, hogy hogyan. Lényegében lehet rendelni ha tömören leírod mit szeretnél bele, vagy zene klip,szöveg alapján.
Persze, ha még lesz más ötletem akkor azt is hozzáteszem és amint találok magam mellé pár társat az ők ötleteiket is meghallgatom majd ha lesz.
Nem sokára jelentkezem.
Sok puszi
NiSzixx

2015. július 21., kedd

Véleményezés (+interjú) #8 - Once in a lifetime you were mine

Hey!^.^
   Megint csak elnézést kell kérnem, mivel elmaradtam. Nincs különösebb okom, de nekem is véges az időm. És persze mivel nyár van, jön a sok spontán ötlet, így 1-1 napot sajnos ki kell hagynom. Szóval elnézést kérek, de most már itt vagyok!
   Jó pár nappal ezelőtt, volt szerencsém még egy interjút készíteni, nem mással mint a "Once in a lifetime you were mine" c. blog írójával, Zoe Simpsonnal. Köszönöm a türelmét és, hogy időt szakított rám. Íme pár új információ;

1)    Mióta szereted a One Directiont?
   Lassan négy teljes éve szeretem őket. Bár őszintén szólva nem vagyok már az a megszállott, aki voltam. De imádom őket, mint embereket és a zenét is, amit csinálnak. Büszkék lehetnek arra, amit elértek és ezért is csodálom őket.

2)    Ki és miért ő a kedvenc tagod a bandából?
   Louis Tomlinson. Mikor először láttam a WMYB c. Klippet Harry volt az ideálom, de hamar rájöttem, hogy Louis lesz az én kedvenc tagom. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy miért Ő. De talán az a fő oka, hogy nekem fontos, hogy egy pasiban meg legyen a humorérzék és Louis egy kicsit sem szenved benne hiányt. Emellett a hangjáért is teljesen oda vagyok. Louis személye teljesen rokonszenves számomra.

3)   Ez a legelső blogod, amit egyedül írsz?
   Dehogyis. Egy kezemen meg sem tudnám számolni, hogy hány amatőr, helyesírási és fogalmazási hibákkal teli blogot írtam már, mire rájöttem, hogy mi egy jó történet alapja. Talán a jelenleg írt blogjaim, az első nem sablonos sztoriami.

4)   Mikorra tervezed a történet befejezését?
   Egyenlőre nem tervezgetem. Addig írom, amíg van ihlet és vannak érdeklődők is.

5)   Hogyan jutott eszedbe a sztori? Honnan jött az ihlet?
   Igazából, csak szerettem volna egy kicsivel különösebb, érdekesebb történetet és csak beugrott. Először csupán csak az, hogy a főszereplő úgy kerül a bandával kapcsolatba, hogy a munkája során be kell épülnie. Gondolkodtam azon, hogy lehetne esetleg maffiás lány, vagy FBI-os, de nem szerettem volna ennyire vadra. Szóval csak kitaláltam ezt. 

6)   Miért döntöttél úgy, hogy megosztod a történetet az interneten?
   Én imádok írni. Úgy alakíthatom a történéseket, ahogy szeretném, de szerintem minden bloggernek szüksége van a visszajelzésekre. Ha rosszak, ha jók, kellenek a hibák javítása és a motiváció érdekében. Nekem az utóbbi nagyon fontos, mert nem csak magamnak írom.

7)   Meddig dolgozol egy adott részen? Nehezen jön az ihlet?
   Tudom, ez nem egy jó taktika, de ha többen is jelzik, hogy várják a folytatást, akkor szinte már aznap nekiállok egy résznek. Félbehagyni sosem szoktam. Általában a hangulatomtól függ. Nekiállok és dőlnek belőlem a szavak. Egy komplett rész (képpel és átnézve, újraolvasva) nagyjából 3 órát vesz igénybe.

8)   A blog története már megfogalmazódott a fejedben, vagy írás közben jönnek az ötletek a folytatásról?
   Vannak pontok, amiket tudok. A meghatározó részek a sztoriban megvannak már, de a kisebb történések, csak írás közben jutnak eszembe.

9)   Szeretnél valamit elérni a blogolással?
   Nem igazán. Azért teszem, mert élvezem és nem hinném, hogy ki fogok belőle nőni. Még az is előfordulhat, hogy ilyesmivel fogok foglalkozni.

10)   Tervezel másfajta történetet írni, vagy - ha esetleg lesz még blogod - maradnál a fanfictionokál?
   Tervezek. Szinte egyfolytában megfogalmazódnak bennem történetek, amiket szívesen írásnak eresztenék, de nem tudnék ennyi blogot folyamatosan frissíteni. Nem tervezek több fanfictiont írni. Az eddigi írásaim 80% az volt és most már valami komolyabbra vágyok. Persze ezt is élvezem, de jelenleg kettő, ff. blogot írok.

+1)   Hogy ismerted meg a bandát?
   Az egyik fiú barátom belinkelte a legelső klippjüket, azzal a szöveggel, hogy: "Mekkora b*zik nem? :D" Természetesen azonnal meg is mondtam neki a magamét, pedig akkor még nem is lehetett rólam azt mondani, hogy Directioner vagyok.
 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
   És akkor íme a régen várt véleményezés. Mivel erről a blogról is volt szerencsém egy kritikát írni, így itt is megpróbálok más szempontokra kitérni.

   A fejléc nagyon tetszik. Sajnos az előző kritikát még a múltkori fejlécre kellett hangolnom, de el kell mondjam, hogy ez sokkal jobbra sikeredett. Akkor bele is kezdenék az elemzésébe.
   A főkarakter elég furcsán lett kivágva. Ha jól nézem a karjai le lettek „törölve”, így sajnos azt kell mondjam, hogy ez nem igazán odaillő. Kicsit precízebben kellett volna kivágni, hiszen ő a fejléc középpontja, így oda irányult a fő figyelem. Eléggé ront az összhangon, hiszen az első, amit az olvasók meglátnak, az a fejléc és ez a kép, nem túl megnyerő. A háttér/ sablon nagyon jó lett. Egy gyönyörű alapot láthatunk, amire felüdülés ránézni.
   Az, hogy Harry is felkerüljön a fejlécre, olyan praktikusan és ötletesen lett megoldva, hogy az már hihetetlen. Nekem elképesztően tetszik ez a fajta megoldás, így egy nagyon egyedi és gyönyörű ötlettel sikerült előállnod.
   A szöveg valami káprázatos. Annyira összhangban van a fejléccel… le sem tudom írni. Az első - és legfontosabb - szempont, hogy nem olvad bele a kontúrba. Az előző fejlécen - ha jól emlékszem - nem volt szöveg, ami nekem kifejezetten ellenszenves volt. Már akkor felhívtam rá a figyelmet, hogy ez hanyagolhatatlan feltétel. Na de ezen a fejlécen sikerült megnyugtatnod afelől, hogy igenis tudsz szép megoldást alkalmazni.
   Nekem nagyon tetszik, főleg a „Once” szó. Szerintem az sem lett volna rossz megoldás, ha azzal a betűtípussal írod végig a címet. Noha így is valami fantasztikus az összhang, ennek ellenére - szerintem - kibírta volna.
   A designra nem tudok nagyon kitérni. Imádom! Bár így a fejléc egy kissé elüt, akkor is szívlelem a designt. Talán a modulokon kellene alakítanod, hiszen ez a megoldás kissé szétszórt.
   Tanácsolom, hogy kezd az információk modullal, majd köszöntő, menü, olvasók és a többi. Szerintem ez lenne reális sorrend, hiszen így kissé nehézkes eligazodni az oldalsávon. Illetve a verseny részvételt, nem kell ennyire feltűnő helyre rakni. Hiszen biztos vagyok benne, hogy az éppen aktuális verseny szerkesztői, megértik, ha nem az ő képük a legelső a blogon.
   Ennyi lenne a pozitív- és negatív véleményem az oldalról. Pár apróságon kellene javítanod, de ezektől eltekintve úgy vélem, hogy bőven illik a történethez és tökéletesen összhangot alkot a főhősünk személyiségével. Gratulálok, nagyon egyedi és csodás a blogod!